18. But I love you

Csak úgy szikrázott a szeme. Sosem láttam még ilyen dühösnek.

- Nem én csináltam, esküszöm. Hyuna mondott neki olyan dolgokat, amitől sírni kezdett. De utána én leordítottam őt, hogy ne merjen hozzászólni az elkövetkezendő napokban. Most őt keresem, hogy bocsánatot kérjek.

- Ha nem bántottad meg akkor minek akarsz tőle bocsánatot kérni? –lett halkabb a hangja, de még mindig iszonyatosan mérges volt. Megértem, hiszen a húgáról van szó.

- Ez hosszú, de esküszöm, hogy nem bántanám meg.

- Nem értem ezt a dolgot, de remélem, hogy nem csináltál vele semmi olyat, ami neki rossz.

- Remélem én sem. –kitéptem a kezemet az övéből és rohantam fel a lépcsőn.

Bent az összes szobát átnéztem sehol sem volt. Kimentem a kertbe, de ott sem. Hol lehet?

Addig nem állok le, amíg meg nem találom. Ott jártam, ahol énekeltünk a múltkor. Ekkor ugrott be egy ötlet. Rohanni kezdtem a kis erdő felé, ami a ház mellett volt. Sötét volt, de nem annyira, hogy ne lássak semmit. Hangokat hallottam ezért elindultam abba az irányba.

Pár perc séta után láttam meg Kate-et. Az egyik sziklán ült, lábai felhúzva, amit szorosan fogott át. Feje térdeire hajtva. Olyan rossz volt így látni őt.

Lassan odamentem és megálltam mögötte. Halkan sírt, így nem vette észre, hogy ott vagyok.

- Sajnálom. –mondtam halkan. Felém fordította a fejét, de nem nézett rám, majd visszatette fejét a térdeire. . Elé álltam le a földre, így a fejünk pont egy szintben volt.

- Kérlek csak nézz rám! Ordíts velem, kiabálj, amit akarsz. Csak nézz rám! –mondtam.

- Tudod, sejthettem volna, hogy ez lesz. –emelte fel a fejét, de nem nézett a szemembe. Arca csillogott a könnyektől.

- Mi? –egy percre sem vettem le a szememet róla.

- Bevetetted a csábító énedet, én meg voltam olyan hülye, hogy mindent elhittem neked. De azért nem hittem volna, hogy ekkora bunkó vagy. –nézett rám a végén. Fájdalmat láttam szemeiben, amit én okoztam.

- Nem, ez nem igaz. Nem hazudtam neked. –álltam szorosan előtte, ő még mindig a sziklán ült, felhúzott lábakkal.

- Komolyan Jiyong? Azt mondtad szakítottatok, hogy neked nem jelent semmit. Hogy van pofád lefeküdni egy lánnyal úgy, hogy közben van barátnőd? –ordította és közben könnyek hullottak a szeméből.

- Ő nem a barátnőm. Esküszöm, hogy végleg szakítottam vele, de túlságosan ragaszkodik hozzám. Amit mondtam igaz, nekem ő nem jelent semmit. –mondtam határozottan.

- Akkor miért mondtad neki, hogy szereted? –mondta alig halhatóan.

- Nem mondtam.

- Hazudott?

- Nem. Mikor megjöttek és elvittelek a lépcsőhöz, ő zavart meg minket. Te elmentél, én egyből utánad akartam menni, de megállított. Megkérdezte, hogy érzek-e valamit iránta még? Ott azt mondtam, hogy lehet, hogy még szeretem. Pár hónapja szakítottunk, azért ilyen könnyen nem múlik el az érzésem iránta. De, amit ma csinált az undorító. Esküszöm, hogy nem szeretem. –mondtam határozottan.

- Én már nem tudok neked hinni. –rázta meg a fejét. Leszállt a szikláról és menni készült, de visszanyomtam és hozzásimultam. Szorosan fogtam kezeit, nem hagyhatom elmenni.

- Kate, kérlek. Nem használtalak ki. Imádtam minden percét, mikor együtt voltunk. Nem feltétlenül az éjszakákra gondolok. Egyetlen ölelésedtől, mikor mosolyogni láttalak, úgy éreztem boldog vagyok. Igazán boldog.

- Csak nem félsz, hogy nem lesz kivel ágyba bújnod?

- Tudom, hogy haragszol rám, amit megértek. De ne higgy Hyuna-nak! Nem nézte jó szemmel, hogy mi milyen jól elvoltunk.

- És a képek a telefonján?

- Azt a kapcsolatunk elején csináltuk. Ebből is látszik, hogy ő még nem lépett túl az egészen. Semmi nem érdekel, ami vele kapcsolatos. Nagyon kedvellek Kate és nem hagyom, hogy elveszítselek! –mondtam lágyan, mélyen a szemébe nézve.

- Mondani sok mindent lehet.

Ahogy kimondta azonnal ajkaira tapadtam. El akart húzódni, de olyan szorosan húztam magamhoz, hogy nem ment neki. Eleinte semmi nem volt, mivel ő nem csókolt vissza. Egyik kezemet nyakára csúsztattam és még közelebb nyomtam magamhoz. Megnyaltam alsó ajkát, mire résnyire kinyílt a szája. Egyből átcsúsztattam nyelvemet az ő szájába. Ahogy találkozott az övével, visszacsókolt. Engedtem a szorításból és most már lágyan fogtam derekát. Vad, mély, érzéki csókot váltottunk. Keze nyakamat fogta. Hosszú percekig vívtak csatát nyelveink. Nehezen elszakadtam ajkaitól, de nem húzódtam el tőle. Kezeimmel arcát fogtam két oldalról, szánk majdnem összeért. Könnyek potyogtak szemeiből.

- Annyira sajnálom Kate, hogy ennyi fájdalmat okozok neked. –suttogtam a szájánál- Fontos vagy nekem, nagyon. Nem veszíthetlek el.

Keze mellkasomra tévedt és eltolt magától. Így egymás szemébe tudtunk nézni.

- Túl sokat néztem el neked Jiyong. Ez már nem megy. –mondta halkan. Letolta magáról kezeimet és elment. Ugyanúgy álltam ott, lábaim a talajba gyökereztek.

- De szeretlek. –suttogtam. Úgy egy óra múlva sétáltam vissza. Nem volt kedvem társasághoz. Egy lenti szobába mentem, ahova mindig vele jöttem. Lefeküdtem, de álom nem jött a szememre. Eszembe jutottak, hogy miket műveltünk itt. Átkoztam magamat. Elveszítettem azt az embert, aki számomra iszonyatosan fontos volt.

Az ő illatát éreztem a párnában. Mélyen beleszippantottam. Beugrottak az emlékek, hogy a karjaimban aludt. Az első együttlétünk, amikor néztem, hogyan alszik.

Nyúzottan keltem fel reggel. Páran voltak fent, a csapat nagy része még aludt. Kimentem a hátsókertbe, leültem egy padra. Kortyolgattam a kávémat és gondolkoztam.

- Ettől nem lesz jobb. –ült le mellém Tabi.

- Nincs, ami most segítene. Egy barom vagyok.

- Igen, az vagy. Hyuna nagyon maga alatt van.

- Kit érdekel, mit csinál? Nekem csak Kate a fontos. Utálom magamat.

- Ennyit jelent neked? –nézett rám.

- Igen. Én szeretem őt. Teljes szívemből szeretem. Azt akarom, hogy velem legyen. Hogy mellettem aludjon, boldog legyen. És most elveszítettem. –halkultam el a végére.

- Nem veszítetted el. –hallottam meg egy hangot mögülem.